21 research outputs found
Közgáz diáktudós - Kötődés és bizalom: Válogatás a BCE Közgáz Campus tudományos diákköri munkáiból
Könyvünk a 2010-ben indított Közgáz Diáktudós sorozat tizennegyedik kötete, a sorozatban publikált tanulmányok és
a szerzők száma is jóval száz fölött jár. Évről évre a Budapesti
Corvinus Egyetem Tudományos Diákköri (TDK) konferenciáján eredményesen szereplő hallgatókat kérünk fel arra, hogy
TDK-munkáik alapján készítsenek önálló, az eredeti dolgozatnál rövidebb, összefoglaló tanulmányokat, melyek betekintést adnak kutatásukba, egyfajta hallgatói tudományos
tükörként, s kedvcsinálóként is a kutatásban kezdő hallgatótársaik számára. Az itt publikált munkák igen széles spektrumot fednek le mind tartalmukat, mind az alkalmazott kutatási, elemzési módszereket tekintve. Még színesebb a kép, ha
fellapozzuk (akár virtuálisan, a BCE könyvtárának honlapján
megtalálható elektronikus példányokban) a korábbi köteteket, vagy tallózunk az egyetemi könyvtári repozitóriumba
feltöltött munkák között, esetleg az Országos Tudományos
Diákköri Tanács (OTDT) honlapján a korábbi eredmények és
rezümékötetek között nézelődünk. Ez a sokszínűség is jelzi,
hogy kutatni, TDK-t írni szinte bármilyen témában, kérdésről
lehet. Az itt publikált és a TDK konferenciákon évről évre, az
országos TDK konferenciákon (OTDK) kétévente bemutatott
munkákat összekötő legfőbb kapocs a kíváncsiság, a (tudományos) érdeklődés, mely kutatásra csábítja a résztvevőket. Az
erre épülő felfedező, elemző munkát mentoraik, konzulenseik, a felkészítésben közreműködő oktatók támogatják, ennek
eredménye évről évre országosan több ezer, egyetemünkön
több száz tudományos diákköri munka. Kötetünk bevezető
tanulmányában kitérünk arra, hogy miért is érdemes TDKzni, milyen szerepe lehet a TDK-nak a kutatói kíváncsiságtól a
tudományos pályáig (vagy más sikeres szakmai pályafutásig) vezető úton, egyben egy rövid áttekintést is adunk a Budapesti Corvinus Egyetem TDK-tevékenységéről és eredményeiről.
Ezt követi az idei sikeres TDK-zók munkáiból készült válogatás, összesen hat tanulmány, majd a kötet végén a Budapesti
Corvinus Egyetem 2021. évi Tudományos Diákköri Konferenciáján díjazott dolgozatok listája, illetve az ETDT által az évben odaítélt hallgatói és oktatói kiválósági díjak bemutatása
kap helyet.
A tizennegyedik diáktudós kötetbe bekerült tanulmányok
is változatos képet mutatnak mind a témákat, mind pedig az
alkalmazott módszereket tekintve (...
A krónikus vesebetegséggel élők betegségismerete és a Kidney Disease Knowledge Survey magyar nyelvű validálása = Disease Knowledge of Chronic Kidney Disease Patients and the Hungarian validation of Kidney Disease Knowledge Survey
Magyarországon becslések alapján körülbelül minden tizedik
ember szenved krónikus vesebetegségben (CKD). A CKD pontos ismerete kulcsfontosságú a megküzdési stratégiák, az önellátás, valamint a betegség progres -
sziójának megelőzése szempontjából. A 28 kérdéses Kidney Disease Knowledge
Survey 2011-ben Wright és munkatársai által a krónikus vesebetegség ismeretének mérésére kifejlesztett tudásteszt. Magyar nyelven jelenleg egyetlen validált
CKD-tudásteszt sem érhető el, így tanulmányunk célja ezen kérdőív magyar
nyelvű validálása, valamint összefüggéseinek vizsgálata szociodemográfiai és
betegségváltozókkal. Keresztmetszeti kérdőíves kutatásunkban 149, krónikus vesebetegségben (1–5. stádium) szenvedő, predialízises beteg vett részt (64 férfi, 83
nő, átlagéletkor: 63,83 év). Feltáró faktoranalízis mellett a kérdőív konvergens és
divergens validitását ellenőriztük. Eredményeink alapján a teszt belső konzisztenciája 0,641, amely a mérőeszköz elfogadható megbízhatóságát jelzi. A kérdőív
helyes válaszainak aránya 56,64% lett. Ez a nemzetközi eredményekhez képest
valamennyivel alacsonyabb betegségismeretet mutat. A válaszadók a betegség
során kerülendő gyógyszereket, a proteinuria és a rossz vesefunkció közötti kapcsolatot, a GFR jelentését, illetve a CKD tüneteire vonatkozó kérdéseket ismerték
a legkevésbé. A szociodemográfiai és betegségváltozókkal való összefüggések
vizsgálata során igazoltuk a kérdőív konvergens, illetve divergens érvényességét.
Összességében a magyar nyelvű Krónikus vesebetegség tudás kérdőív megbízható és érvényes mérőeszköz, amely jól alkalmazható predialízises krónikus vesebetegséggel élők tudásszintjének felmérésére. Mintánkban a betegségismeret
szintje korlátozott lett, amely eredményeink felhívják a figyelmet a betegek magasabb szintű CKD-tudásának szükségességére. = In Hungary, approximately every tenth person is estimated to suffer
from chronic kidney disease (CKD). Exact knowledge of CKD is essential regarding
the coping strategies and self-management of patients, futhermore to prevent the
progression of the disease. The 28-item Kidney Disease Knowledge Survey (KiKS) is
a knowledge test, developed by Wright et al. in 2011, to measure the knowledge of
CKD. In Hungarian, there is no available validated knowledge test of CKD, therefore
the objective of our study is to validate the Hungarian version of KiKS as well as to
examine its association with sociodemographic and illness-related variables. In our
cross-sectional survey study, 149 predialised patients (64 men, mean age: 63.83)
diagnosed with CKD (stadium 1-5) participated. Beside using Exploratory Factor
Analysis, we tested the survey’s convergent and divergent validity. According to
our results, the homogeneity of the test is 0.641, which indicates an acceptable
reliability. The mean of the correct answer rate is 56.64%, which shows a somewhat
lower disease knowledge in comparison with the international results. Problem
areas for our patients included identifying the avoidable medications, the relation
between proteinuria and damaged kidney function, the symptoms of CKD, and
interpreting GFR. Examining the associations with sociodemographic and illnessrelated variables we confirmed the convergent and divergent validity of the
Hungarian test. In sum, the Hungarian KiKS is a valid and reliable measurement, which can be applied properly to measure the disease knowledge of predialised, CKD patients. In our
sample, the level of disease knowledge is limited, which draws the attention to the necessity of enhancing
the level of disease knowledge of CKD patients